Fekete Borbála

festőművész

/1933. október 25. - 1992. augusztus 26./

Fekete Borbála Szentpéterszegen született, édesapja Fekete Gusztáv református lelkész, édesanyja okleveles tanítónő volt. Négyen voltak testvérek, Katalin, Edit, István és Borbála.

Sz. Kürti Katalin művészettörténész így írt róla a Fekete Borbála Hortobágy Alkotótábor c. 1992-ben kiadott katalógusban:

„Szemléletét, magatartását református családja és puritán környezete alakította és határozta meg. Hűség, kitartás, tartózkodó szeretet, pózolástól mentesség jellemezte ezt a világot, ahol az „igen" biztosan igen, ahol a „nem" kérlelhetetlenül nem. ...Mint református lelkész édesapja, úgy Ő is a falu lelkiismerete, világító lámpása lett. Miután elvégezte tanulmányait az egri Tanárképző Főiskola irodalomszakán, visszatért Szentpéterszegre és itt közel húsz évet tanított. Háza, osztálya kulturális központ lett, ahol a szépre, jóra, emberségre tanította, nevelte kisdiákjait. Elvégezte a rajz kiegészítő szakot és rövidesen megyei, majd országos és nemzetközi sikereket ért el tanítványaival, szakkörével. Tanulva tanított, kétszeres értelemben is: átvette kis tanítványai alkotókedvét és örömét, s egyre újabb ismeretek szerzésére késztette önmagát."

Lelkiismeretes, kiváló pedagógus volt. A szentpéterszegi gyerekek munkái nemzetközi pályázatokon Berlinbe, Prágába, Indiába is eljutottak. A Magyar Televíziónál Kende Márta „Hétköznapi ballada" címmel filmet készített róla és a szakkörről, sőt többször szerepeltek a gyerekek a „Rajzolj velünk" c. műsorban 1969-ben. Tanítványai közül többen képzőművészeti gimnáziumban folytatták tanulmányaikat.

1970-től Hajdúszoboszlón tanít, majd két év múlva édesanyjával együtt oda is költözik. Később rokkantnyugdíjazásáig (1984) Debrecenben a Tanítóképző Főiskolán tanított.

Részt vett a debreceni Medgyessy Ferenc képzőművészeti kör és stúdió munkájában, s járt Tokajban, a nyári művésztelepekre. A 60-as, 70-es évek fordulóján két nagy téma változott Fekete Borbála művészetében: szülőföldjének puritán tájélménye és Tokaj város hatása. 1976-tól a Művészeti Alap tagja. Lengyelországban, Litvániában, Svédországban, Franciaországban, Németországban, a Benelux államokban, Spanyolországban, Olaszországban és Izraelben is járt tanulmányúton. Nyaranta a nyírbátori zománc-művészeti alkotótelepen dolgozik, a tél egy részét a Hortobágyi Alkotótáborban tölti. Részt vett a Debreceni Műhely, a Hortobágy Art, a Képzőművészek és Iparművészek Egyesület munkájában, többedmagával szervezte a Pax Art (béke-művészet) kiállításokat. Önálló kiállítása 1968-tól 26 alkalommal volt - 1989-ben és halála után 1992-ben Szentpéterszegen is.

Mint közéleti tevékenysége, úgy művészeti munkássága is gazdag, sokrétű. Kedveltek, népszerűek apró, limogesi zománc- és domborított tűzzománc képei, amelyeken gyakran szerepel a nő, a gyermek, a család. Olajfestményei jó része tájkép: a Bükköt, a Mátrát, a Bodrog- és Tisza-partot, a Sárrétet és Hortobágyot jeleníti meg.

Munkásságát elismerve különböző díjakat kapott:

1968 a Nőtanács pályázatának I. díja

1970 Szocialista Kultúráért

1972 Székely Bertalan emlékérem

1973 Pro Vitab Aesthetica érem

Halála után - Hajdúszoboszló Városért kitüntetés I. fokozata

Sajnos egészségi állapota fokozatosan romlott, szívpanaszai voltak. 1984-től rokkantnyugdíjas, orvosai szívműtétet javasolnak. Egy szívkatéterezés következtében lebénul, öt hónapig magatehetetlen. 1992. augusztus 26-án hunyt el, kívánságára Szentpéterszegen, szülei sírjában helyezték el urnáját.